Anyukádat szólítsd Anyukának!
2018. január 10. írta: redelle

Anyukádat szólítsd Anyukának!

Inkább működjünk jobban együtt! Válasz Gabriellának, a panaszkodó óvónőnek

Kedves Gabriella!

Anyuka! így szólítanak, nem csak az óvónők, de sok más pedagógus is. Mióta megszültem első gyerekemet, hallgatom. Anyuka! Így szólít a csecsemősnővértől kezdve a gyerekorvoson át sok kollégája, akivel "ütközik" az ember szülői, anyai minőségégben. Leírva nem is az igazi, mert tartozik hozzá egy hangsúly: egyben követelőző és lealacsonyító, lekezelő és türelmetlenkedő. Mert az anyuka megint valamit nem úgy csinált, vagy még nem csinált, vagy a gyereke nem így vagy úgy viselkedik. 

ovono.jpg

Ilyen „anyukázósnak" érzem a Nők Lapja Cafén megjelent óvónő nyílt és őszinte panaszlevelét, mely állítólag párbeszédre buzdít. Miért nem érzem, hogy Gabriella beszélgetni szeretne, inkább dorgál, utasít és mint sok kollégája, lekezel? Az óvónő mindent megtesz, erején felül teljesít, bezzeg a szülő. A gyerek nyűg és kényelmetlenség a szülőnek, aki utálja a kényelmetlenségeket. A szülő pedig nem csak alkalmatlan, de felkelni is képtelen időben, és utál sétálgatni a szabadban gyermekeivel kézen fogva és mondókákat énekelgetve az oviba oda és vissza. Ha esik, ha fúj, és akkor is, ha egy hatsávos sztrádán kellene eljutni valahogy az óvodába, vagy csak mert az x-edik dackorszakát élő csemetével egy 10 méteres szakasz megtétele felér egy Csomolungma-trippel. 

Bevallom, kicsit elegem van abból, hogy Anyukázik, de megértem, hogy Önnek is elege van. Értem most már, mekkora a teher, ezért tegyük félre ezt a fura hangsúlyt, mert megnehezíti a problémamegoldást. Miután eltelt pár nap, és lenyugodtam Gabriella levelétől eszembe jutott pár jó példa, amivel találkoztam Anyuka!-üzemmódom során. 

Például az egyetlen anyák napi ünnepség,  amire emlékszem az első lányom óvodai pályafutásából, amikor az óvónők, - a két Ági néni - kitalálták, hogy nem lesz közös ének és színdarab, hanem minden gyereket odaküldtek anyukájához és nagymamájához a teremben. A gyerek pedig a saját kezűleg készített ajándékával felszerelkezve azt mondott anyukájának (és nagymamájának), amit akart. Valaki megtanult egy verset, az enyém azt mondta: Boldog anyák napját Anya! És ez nekem bőven elég volt, hogy könnybe lábadjon a szemem.

anyaknapjaovi.jpg

Szerintem senki nem bánná, ha nem kellene szerepeltetni a csetlő-botló, dadogó, izguló gyerekeket, hanem csak azokat, akik valóban szeretnének valamit előadni. Egy csoportban általában egy Julika, vagy Déneske van, aki szeret szerepelni, a többiek szenvednek tőle. Sőt, még durvábbat mondok, lehet, hogy annak még többen örülnének, ha nem kellene ott feszengeni a gyerekekre szabott, kevés levegőjű teremben, kínjai közepette figyelni a csemetét, esetleg csitítgatva egy második, harmadik gyereket, akihez épp nem sikerült bébiszittert találni. Szóval ha készítenek valami ajándékot, és elküldik a gyerekemmel haza, akkor annak ugyanúgy fogok örülni, félresikerült videofelvétel nélkül is.

Fotózás: az okostelefonok korában ez tényleg szükséges? A legtöbb szülő napi, de minimum heti rendszerességgel készít fotót szeme fényeiről, és előszeretettel posztolgatja is a közösségi oldalakon. Esetleg fel kellene mérni az igényt az ilyen kényszeres fotózásra. Biztos lesz, aki ragaszkodik hozzá, de minél kevesebben, annál kevesebb dolga van Gabriellának is a kócosan vicsorgó, fotós bácsitól rettegő gyerekekkel!

A többi nehézségre is próbáljunk meg egyszerű, kreatív, közmegegyezésen alapuló megoldásokat találni! A pénzproblémákra, az adminisztrációs gondokra persze nehezebb, és arra is, hogy a szülő miként tudja összeegyeztetni a munkahelyi nyomást gyermeke óvodai létével. Ám, ha működik a kommunikáció, akkor ez is működhet jobban. 

Bár jelenleg még nem járunk se bölcsibe, se oviba a kisebbjeimmel, de járunk  mini tornára 2-3 évesekkel. Létrehoztunk egy Facebook-csoportot, ahol megbeszéljük az ütközési pontokat. A tornatanárunk szerencsére pont nem a fenti Anyukázó fazon, de simán fejünkre koppint, ha figyelmetlenek voltunk. Ilyenkor elszégyelljük magunkat, bocsánatot kérünk, és jobban odafigyelünk. Múltkor például egy gyerek jelent meg csak tornán, és senki nem jelezte előre a hiányzást. Bármi közbejöhet, de mindenki tudna egy üzenetet küldeni, hogy ott lesz-e a megbeszélt időben vagy, sem. Így is teszünk most már, mint a kisangyalok bejelentkezünk a torna előtti napon. 

Ez tehát a következő javaslatom, - bár kétlem, hogy ez másnak még nem jutott eszébe: legyen egy fórum, ahol megírhatják az óvónők és a szülők is az aktuális problémáikat. És tudom, ez egy újabb adminisztrációs teher, de bizonyára van a csoportban legalább egy túlbuzgó anyuka, aki szívesen karbantartja az oldalt. Itt aztán lehet fotókat és videókat is posztolgatni azokról az ominózus ünnepségekről, és kifakadhat kedvére Gabriella is, ha már megint nincs elég váltóruha kéznél, és könnyebben kapcsolatba lehet lépni a barkács és asztalos vénával megáldott apukákkal is.  

Vannak rendszerszintű problémák, amihez az egyszerű szülő és az egyszerű pedagógus kevés. Ezért szerintem tegyük jobbá azokat a dolgokat, amihez elegek vagyunk.

Első lépésként például Gabriella is próbálja meg elhinni, hogy a legtöbb szülő nem idióta, és a legtöbb szereti és a legjobbat akarja a gyerekének. Azt is megpróbálhatja elfogadni, hogy a szülő általában nem jókedvében passzolja le a gyerekét, sem nem lusta, vagy nemtörődöm. Cserébe én idiótának és figyelmetlennek beállított „anyuka” megpróbálok felülkerekedni, hogy folyamatosan hülyének néznek, és majd jobban odafigyelek, hogy ne nehezítsem meg a munkáját!

További jó munkát kívánok magunknak a gyereknevelésben!

Peace, love

155f65450677f494a2e0780acc89c33f.jpg