Ez történt, amikor kivettem a bölcsiből a kétévesemet
2017. november 09. írta: redelle

Ez történt, amikor kivettem a bölcsiből a kétévesemet

Meggyógyult. Ha nagyon szűkszavú akarnék lenni, ezzel le is zárhatnám a cikket. Ám ennél azért több történt.

14 hónaposan kezdtük a bölcsit a középsővel, akkoriban meg is írtam a beszoktatással járó izgalmakat. Pár hét alatt ezt a gondot letudtuk, nagyon jól beilleszkedett a nagyobbak közé, sőt egy kis maffiavezér(nő) lett belőle, aki a két legelevenebb fiúcskával gengelt naphosszat.

Bölcsi egyévesen - egy szinte lehetetlen küldetés Magyarországon

Mikor megszületett a húga, figyelmeztettek a gondozónők, hogy gond lehet a fertőzésekkel. Gond is lett. Mégis akkor fontosabbnak tűnt, hogy közösségbe járjon, és főként, hogy legalább a nappali műszakom alatt csak egy csemetére kelljen koncentrálnom, ha már az éjjeliben dupla terhelés alatt vagyok. Önző dolog, tudom, de a középsőm habitusa és energiaszintje úgy gondoltam, megengedi nekem ezt a kis luxust. Mi több, el sem tudtam képzelni, hogyan menedzselnék egy napot a kettővel, ami inkább három és fél a fent említett habitus miatt. Erre a bölcsi tökéletes megoldás volt.

Bölcsi: áldás és átok

Volt is értelme: az eleve nagyon gyorsan fejlődő Bius könnyen tanult a többiektől, mindenki szerette, ő is jól érezte magát. Fogékonysága természetesen a takonykórra és mindenféle egyéb betegségekre is kiterjedt, és ügyesen hordta haza a csúnya bacikat. Húga megszenvedte. Dóri ugyanis születésétől fogva folyamatosan betegeskedett, és már két hetesen az orrát kellett szívni. Nyilván a téli hónapokban, az influenzaszezon és saját súlyos, antibiotikummal kezelt légúti betegségem közepette születni sem a babák álma, de lehet, hogy ha nincs közösségben nővére, akkor kevésbé lett volna beteges élete első fél éve. Négy hónaposan például kórházban kötöttünk ki vele, magas láz, eldugult orr egyenlő három éjszaka a Madarász csecsemőosztályán.

Egy kicsi és egy pici

Túléltük. Az ősz beköszöntével azonban elköltöztünk a három perces gyalogútra lévő, szerelmetes bölcsitől húszperces autóútra – csúcsidőben negyven -, ami egyre nyűgösebbé vált. De mivel a balatoni nyaraló miatt sokat hiányzott Bius nyáron, a visszatérés a bölcsibe megint sírásssal tarkított reggeleket eredményezett. Aztán eljött újból a betegeskedés időszaka duplázással: ami a kicsin kijött, az a picin is. Pár napra rákényszerültem, hogy otthon legyünk mindkettővel. A harmadik napon észrevettem, hogy működik, sőt nem csak a gyerekek, de én is élvezem az együttlétet. Bius feltűnően kezelhetőbb lett, és bár a hét második felére megkapta a közösségbe mehet feliratú cédulát, betelefonáltam, hogy marad velünk itthon. Péntekre már eldöntöttem, hogy többet nem viszem. Hétfőn lemondtam a bölcsit végérvényesen.

20170929_103320.jpg

Takonykór nélkül

Ennek már majdnem három hónapja. És mi van most? Orrszívót azóta nem nagyon kellett elővennem, a két gyerek kicsattan az egészségtől. Pedig nem vagyunk otthonülők. Minden nap megyünk valahova, ha esik, ha fúj. De most már szabadon, sietség nélkül. Felhoztuk a futóbabakocsimat Balatonról, ami egy okos megoldás lévén testvérbabakocsinak is megfelel. Belül helyezkedik el Dóri, széles peremén pedig kényelmesen elüldögél a nagytesó. Megmosolyogják a járókelők a karavánt, Bius karattyolva élvezi az utazást, de azért néha összeveszik Dórival, aki előszeretettel rúgkapál hátulról.  

20170929_110333.jpg

Felfedezzük a környéket, kerületről-kerületre járunk, minden nap egy új játszótereket, vagy már bejáratottakat koptatunk. Beiratkoztunk délelőtti tornára, ahol Bius kiélheti magát, és még közösségben is van. Érdekes módon itt nem kap el betegségeket: nyilván az ide járó gyerekek nem bölcsisek és nem takony- és egyéb kórhordozók. Ha mégis megbetegednek, az anyukák nem hozzák oda őket, ellentétben a bölcsődével.

Nemrég ellátogattunk a régi bölcsibe, mert épp a környéken volt dolgunk. Kitörő örömmel fogadták a régi társak. Mindegyik orrából ömlött a váladék, egyesek alig láttak  a náthától. Szerencsére Bius nem ment túl közel hozzájuk, ugyanis nagyon megijedt, hogy esetleg ott kell maradnia. Gyorsan elköszöntünk, és mentünk tovább.  

Happyend

Persze vannak idegőrlőbb napok, órák, húszpercek. Könyörgés, hogy ne egész délelőtt legyen pizsamában, vagy, hogy ha tényleg akar menni játszóterezni, akkor nem ér, hogy elszalad öltöztetés közben. És a bölcsiben legalább evett normális ételeket, tőlem alig fogad el valami értelmeset. Dóri is egyre élénkebb, nyilván nem akar lemaradni a tesójától és elindult ő is 9 hónaposan. Ezért van, hogy a tablet veszi át az uralmat Jégvarázssal, Némóval, Finger Familyvel és egyéb Youtube-sztárokkal, mert a picivel kell foglalkoznom.

És van még egy káros, ám ízletes hozadéka annak, hogy kettővel vagyok otthon. 38 éves koromra rászoktam a kávéra. Eddig váltig állítottam, hogy érzékeny vagyok a koffeinre. Most már nyugodtan megihatom délután 4-kor is a hatalmas láttémat. Legalább bírom este fél tízig a pörgést. Addig ugyanis nálunk buli van pelusban. Ha akarom, ha nem. 

Kövesd a Redelle blogot a Facebookon is!