Jó-e, ha kicsi a korkülönbség?
2017. szeptember 26. írta: redelle

Jó-e, ha kicsi a korkülönbség?

A válasz azoknak, akik dilemmáznak

7 hónaposan felállt. Minap este az ágyában vettük észre, ahogy alvás helyett inkább álldogál, egyensúlyoz a matracán. Azóta persze minden pillanatban állni akar, felkapaszkodik a karám rácsán, közben eleshet, és a fejét a padlóba verheti. Meg is történik.

A nővére is gyors volt, azaz még gyorsabb, hat és fél hónaposan állt fel, 8 hónaposan elkezdett járni. Ilyenek ezek a Vörös-lányok. Büszkélkedünk, sőt olykor kérkedünk is velük, de nem mondom, hogy nem kívántam volna még egy kis időt, amíg marad a fenekén, egy helyben.

Hogy mi köze ennek a kis korkülönbséghez? Amikor második lányom megszületett, már a kórházban arról álmodoztam, hogy miként lehetne minél hamarabb újra teherbe esni. 10 hónap elteltével sikerült, és mivel sokan megkérdőjelezték akkoriban ezt a döntést, már akkor voltak érveim. 

Mennyi idő kell két gyerek között? Olvasd el a cikkemet erről a dilemmáról. 

Az egyik inkább válasz volt: mivel ilyen gyorsan fejlődik a nagyobbik, mire megszületik a tesója, már biztonságosan fog közlekedni, azaz önállóbb lesz, és nem lesz annyira nehéz, mint ahogy mindenki szajkózza.  A kis korkülönbség elleni érvek között a két leghangsúlyosabb a szülőkre nehezedő teher, a másik pedig az egy, gyámoltalan gyerekre eső figyelem, illetve annak hiánya. Jobban mondva a szülőknek ezektől való félelmei.

Vannak napok, amikor valóban kikészülök az otthon cirkusztól, van, amikor annyira felidegesít a kétévesem, hogy sipákolva ordítok, olyan hangnemben, ami eddig ismeretlen volt még számomra is, de még ilyenkor sem azt gondolom, hogy hülyeség volt ennyi gyereket vállalni – szinte – egyszerre.

De azok a vélt előnyök, amikre gondoltam még a harmadik, kis korkülönbséggel sikerült szülésem előtt, mostanra beigazolódtak. 7 hónap elteltével már együtt játszanak a lányok, és imádják egymást. Nehéz-e? Sokszor nagyon, de néha pedig egyáltalán nem. Mondjuk tegnap éjjel nem voltam olyan boldog, amikor a kicsi öt percenként felsírt, és amikor mégis elhallgatott, akkor a nagyobb kezdett el nyivákolni. Akkor viszont nagyon örülök, amikor együtt fürdenek, és vihorászva locsolják egymást, miközben szerencsére engem és az egész fürdőszobát is beterítik vízzel.

Meg vagyok győződve róla, hogy ha nagyobb lett volna a korkülönbség, sokkal rosszabb lenne mindenkinek. Másfél évesen a nagyobbnak meg sem kottyant a húga érkezése. A testvérféltékenység, amitől annyira rettegnek a szülők, csak nagyon szoft formájában jelentkezett, és ez lehet, hogy a középsőm roppant barátságos személyiségének köszönhető, de az is biztos, hogy minél több időt gondolja az első gyerek, hogy ő az egyetlen a famíliában, annál nehezebb elfogadnia az új jövevényt.

20170918_132612.jpg

És az egyéb nehézségek? A hisztis, toporzékolós pillanatok –azaz percek, félórák - nehezek, éjszaka a tizenötödik felkelés nehéz, az utcán egy húsz méteres szakasz nehéz, ha azt huszonhárom perc alatt lehet csak megtenni könyörgés közepette, miközben tele minden kezem, a másik gyerekkel, két liter tejjel és még egy kutyával. Egy éttermi kiruccanás pedig? Önsorsrontás.   

Újra és újra téma ugyebár, hogy tiltsák ki a gyerekeket a vendéglátó egységekből, mert zavaróak. Ez tényleg egy nehéz szituáció, de épp azoknak a legkevésbé nehéz, akik nem bírják elviselni. Nem nekik kell csitítgatni, kordában tartani, a lehető legbalesetmentesebb evésre, ivásra, létezésre buzdítani a porontyokat. Nem is nekik kell elviselni saját rosszallásukat. Nekik annyi ebben a helyzetben a nehézség, hogy sokkal inkább szeretnék életüknek ezt a fél-egy óráját ugyanúgy eltölteni, mint az összes többit: kényelmesen és zavartalanul. Sokkal inkább azt szeretnék,ha a szomszéd asztalnál egy kussoló felnőtt üljön, de legalábbis egy olyan gyerek, aki egy mukkot nem szól. A kussolás kényelmesebb mindenkinek.

A nyugodt esték, az átaludt éjszakák, a kakiszagtól mentes ámbiente is tök kényelmes. Emlékszem rájuk. De szerintem vannak néha fontosabb dolgok is, mint a kényelem. Nekem speciel úgy általában fontosabb, hogy gyerekeim legyenek. (Bár néha azért aludnék).