Egy hét itt, egy hét ott – így működik a közös gyerekfelügyelet
2017. július 19. írta: redelle

Egy hét itt, egy hét ott – így működik a közös gyerekfelügyelet

14 éves lett. Nem ma, pedig illett volna születésnapjára megírnom ezt a blogbejegyzést. Már három hónapja 14 éves a legnagyobb lányom, és remek munkát végeztünk vele, úgy látom. Nyilván tinédzser, és ha akarok tőle valamit, olykor elhúzza a száját, sőt forgatja a szemét, de azért nem túl gyakran. A 14 évből tizenkettőt úgy töltött, hogy egy hetet az exférjemnél, egy hetet pedig nálam, azaz most már nálunk tölt. Ez az úgy nevezett közös felügyelet legtisztább formája: minden gyerekneveléssel kapcsolatos dolgot lefeleztünk volt férjemmel, ezért döntöttünk az egy hét itt-egy hét ott megoldásnál. Ha jól emlékszem, még én ajánlottam fel ezt annak idején, de nagyon hamar kapott ezen a lehetőségen apja, akivel már az elejétől látszott, hogy nagyon szoros a kapcsolatuk. Ezért bennem sem merült fel, hogy hétvégi apukát csináljak belőle.

valas.jpg

Akkoriban, 2006-ban ez még egy merőben új dolog volt, lépten-nyomon értetlen arcokba botlottam, amikor megkérdezték, hogy miképp intézzük a gyereket így válás után. „És neki ez jó?”, „És ő mit szól hozzá?”, minden egyes kérdésben benne rejlett az ítélet: biztos, hogy pszichiátriai eset lesz szegény kislányból, hogy ide-oda hurcibáljuk. Bizonyára lelki sérültet nevelünk, mert nem egy otthona van, hanem kettő, ahol más szabályok érvényesek, más a napirend, más van a hűtőben, más színű az abrosz.

Nem lett sem pszichiátriai eset, sem lelki sérült. Sőt, egy nagyon egészséges nő fejlődik belőle, aki pontosan tudja, mit akar, őszintén ki tudja fejezni érzelmeit, tök jó beszélgetőpartner, és néha kissé kiállhatatlan kamasz, aki engem még kiállhatatlanabbnak tart, főleg mióta nagycsaládban nyomjuk sok évnyi csonkacsalád-felállás után.

Nem lett semmi baja, nincsenek kényszerei, nem érte eddig semmilyen sérülés, és reménykedem, hogy ez már jó alap a következő időkre, ami még tartogat nehézségeket. Jön a középiskola, jönnek az élet nagyobb vizsgái, jönnek a pasik, a bulik, a karrierépítés, a kudarcok és a sikerek. De most úgy tűnik, hogy bátran áll elébük, és várja őket.

Voltak-e nehézségek? Az elején, az első hónapokban nehezek voltak a hét első napjai, mindenkinek. Az akkor hároméves lányomnak a váltás, és az épp nem aktuális szülőfél hiánya. Szerintem exférjem nevében is elmondhatom, nekünk is ugyanolyan nehéz volt, amikor nem épp velünk volt. Aztán berendezkedtünk rá, majd egész hamar, egész flottul ment. Az ünnepek és a tanítási szünetek elosztásával küszködtünk olykor, voltak nagyobb viták is belőle, de aztán igazságosan meg tudtuk beszélni, hogy mindenkivel elegendő időt töltsön. A szenteste az én családomnak volt mindig fontosabb, a húsvéthétfő az apjának, az augusztus 20. pedig az apai nagyapjának. Ezeket megpróbáljuk még mindig tiszteletben tartani.

Hozzá kell tennem, hogy ehhez a lányom is kellett. Nem tudom honnan, de rettentő nagy felelősségérzet van benne, ezért ő is ragaszkodik hozzá, hogy egyenlő időt töltsön mindenkivel. Nyáron például, amikor három hónap szünet első felét nálam tölti, beiktat pár nap apaidőt, augusztusban pedig én kapom vissza egy hétvégére.

Kövesd a Redelle blogot a Facebookon is!

Két év múlva jogilag a lányom döntheti el, hogy kinél, mikor, mennyi időt tölt, de már sokszor mondom neki, hogy legyen ott, ahol jól érzi magát, és mivel ő akarja: ahol a legjobban tud koncentrálni a tanulmányaira. Közben tisztában vagyok vele, hogy két ordító kistesó mellett ez a választás sokszor nem én leszek. Arra is törekszem viszont, hogy ha már nálunk van, akkor legyen idő egymásra: tegnap este, miután lefektettem az ordító egyedeket, a férjem pedig esti pihenésével volt elfoglalva, lementünk kutyát sétáltatni, hintáztunk a gyerekzsivajtól mentes játszótéren, aztán sétáltunk még egy jó nagyot Angyalföld családi házas részén. Kielemeztük a kerítéseket, mert most fogunk építkezni, és nekem még sosem kellett azon gondolkodnom, hogy milyen legyen a kerítés. Arra jutottunk, hogy azért érdekes lesz ez a családi házas élet, és még nem tudja elképzelni. Megbeszéltük, hogy végülis pár év múlva úgyis elhúz, és éli majd az egyetemisták csodálatosan szabad életét a belvárosban. Hétvégénként majd hazajár, és lehet, hogy a szobáját elfoglalják a tesói, de szívesen adja át nekik, helye úgyis mindig lesz. Ahogy látom, ennek kétsége soha nem is merült fel benne.

Szóval működik az egy hét itt, egy hét ott? Nálunk igen. De mi elég elszántak voltunk, és őszinték is. Nem kerteltünk, és nem hazudtunk a gyereknek a válásról, és a nem működő kapcsolatunkról, nem mondtuk például soha, hogy apa csak üzleti úton van. És eleresztettük a fülünk mellett az olyan megjegyzéseket, hogy a gyereknek az anyja mellett a helye. Miért ne lehetne az apja mellett is jó helye?

Utóirat: mielőtt feltöltöttem a cikket, elolvasta a lányom, és elégedett mosolyából úgy tűnt, egyetért.