Így élvezz két órát a magyar egészségügyben
2016. október 21. írta: redelle

Így élvezz két órát a magyar egészségügyben

A terhességi cukorterhelés, mint kikapcsolódás

Két óra pihi. A vérvételes néni megmondta: nem mehetek sehova, szigorúan a váróteremben kell megvárnom a két órát, amíg komótosan szétárad a vérkeringésemben az a 75 grammnyi cukor, amit két pohár langyos vízzel döntöttem le az imént. Idefelé jutott eszembe, hogy nem hoztam citromot, de megnyugtattak, hogy maradt az előző kismamától, abból majd öntünk bele. Undorodnom kéne ettől a löttytől, de egészen élvezem. Édesszájú vagyok.

Azért kiszökök egy percre, a Szegedi úti rendelő mellett ugyanis van egy újságos bódé. Előtte nem volt időm beszerezni a kötelező cukorterhelés-felszerelést, ezért a gyorsan még kimegyek, és 2500 forintnyi képes divatlappal és egy Forbes-szal térek vissza a váróterembe.

cukorterheles.jpg

A labirintus-szerűen elhelyezett padokon főleg idősebb nénik és bácsik sorakoznak, alig egy szabad rés, rajtam kívül talán egy-két terhes nő ül még. Nagy a forgalom, reggel 7 óta megy a vér- és pisi adás-vétel. 7:30-kor én már az 56. páciens vagyok, a betegfelvételnél kígyózó sort rutinosan kezelik, minden negyedik a sorból valamiért elégedetlenkedik: rossz a beutaló, erre a vizsgálatra nem vonatkozik a beutaló, ő hozta a saját pisijét, nem kér poharat. „De vigye csak a poharat és öntse át”, a 114-es szobában kell leadni, ott található a női és férfi vécé illetve egy kis ablak előtt a kosár, ahova be lehet helyezni a többi sárga közé a saját árnyalatot. A kilincshez nem szeretnék hozzáérni, ismerem az emberek kézmosási szokásait. Hiányosak.

Van okostelefonom, de inkább lapozgatnék. Helyezkedem a fapadon, ölemben az újságok, az Instán még megosztom. Rájövök, sosem szoktam újságot venni, a napilapok fárasztanak, a hetilapokból csak német Stern és Spiegel érdekel, azt pedig nehéz beszerezni. Anyukám pletykalapjaiba néha beleolvasok, mire kiderül, hogy már féléves kiadás jutott kezembe, és tök érdektelen számomra, hogy a sorozatszereplőket és magyar celebeket épp milyen szerelmi, diétás szálra próbálják felfűzni. A divatlapok is idegesítenek, mert 90 százalékuk hirdetés, bújtatottan vagy bevallottan, azért pedig nem szeretek fizetni, hogy reklámokat fogyasszak.  

De ez az alkalom megengedi ezt a tartalmat is. Túl nagy a jövés-menés egy komolyabb irodalomhoz, figyelni kell az időt. Mellettem mindig cserélődnek a ráérősebb nénik és bácsik, állandó a fészkelődés: tegyem egyik oldalra a táskám, hogy elférjenek, vagy épp a másikra, hogy ott legyen több hely. A középkorúak és fiatalok nem vesztegetik az időt, amint végeztek kiviharoznak.

Néhányan belesandítanak oldalról az újságokba, de a telefonomat is mustrálják, mit írok épp. Biztos szívesen beszélgetnének, de én nem akarok.

Nem kellemetlen, de átható öreg illat terjeng a térben, megfogom a hasam: jó, hogy már túl vagyok az első trimeszteres rosszulléteken. Dolgozik a háromnapos cukoradag, kis émelygés kerülget.

A terhességi cukorterhelést a várandósság 23. és 28. hetében kell elvégezni, hogy kizárják a terhességi cukorbetegséget. A háziorvos adja a beutalót és egy receptet a 75 grammos cukorról. Ezzel a tasakkal kell menni a vérvételre, kora reggel, éhgyomorra. Az időpontot mindenképp úgy kell egyeztetni, hogy beleférjen a két óra várakozási idő! A legtöbb állami laborban ugyanis limitált ideig veszik le a vért, általában délelőtt, ha a kismama 9:30-ra jelentkezik be, és csak 10:00-ig vannak nyitva, akkor volt egy felesleges kiruccanása, és kezdheti elölről a bejelentkezési procedúrát. Vizeletmintát is kell adnia, mit helyben kell produkálni, vagy hozott anyagot leadni. 

Kötelező dolgok cukorterhelésre:

Beutaló

75 gramm cukor (gyógyszertári, nem pedig az otthoni cukortartóból kimért)

Teli hugyhólyag, vagy egy adag a reggeli vizeletből biztonságos kiszerelésben (csomagold be jól, de ne annyira, hogy ne tudd kinyitni, és magadra borítsd az egészet)

Ajánlott dolgok cukorterhelésre:

Citrom, amivel elviselhetőbbé lehet tenni a cukros levet

Olvasnivaló

Piperecuccok (WC-papír, kéztörlő)

Valami harapni- és innivaló a végére, hogy nehogy elájulj az éhségtől (Szerintem ne édeset, pl. müzliszeletet, vagy csokit pakolj be, mert eleged lesz cukros kajákból egy időre)

Kicsomagolom átlátszó fóliájukból a divatlapokat, az egyikből kézkrémet halászok ki és alaposan bekenem a kézfejemet, a másikból kidobom a reklámfüzetecskéket.  Elkezdek lapozni, kényszeríteni próbálom magam, hogy végigolvassak egy-egy cikket, de semelyik sem köt le túlságosan. Általánosságokról írnak átlátszóan egyedien, pontosan ismerem ezt a módszert, hisz ez a hivatásom. Néhány érdektelen adat után következik a konklúzió: a nők most épp ilyenek, a férfiak meg olyanok, de senki és semmi sem biztos, Azért fogadd el magad, de közben változz, azaz javulj. A következő oldalak hirdetési tartalmai úgyis pofán vágják az egész mondanivalót: Gigi Hadid az aktuális makulátlanság a jól fizető ruhamárka darabjaiban szemez a kevésbé makulátlan olvasókkal.

Vajon mennyi hízok még a 40. hétig? Ez a 75 gramm cukor még hozzájön ahhoz a mennyiséghez, amit elmajszolok egy nap csokik, sütik, joghurtok formájában. Amúgy meg tökmindegy, úgyis lefogyok szülés után, már kétszer végigcsináltam, és a harmadikra sem kell majd igazán semmit sem tennem érte: nem lesz étvágyam, és annyi energiát elvesz a három gyerek plusz kutya plusz férj, hogy mínuszba mennek a kalóriák.

Dolgozik a cukor, basszus vécéznem kell, figyelmeztetett a vérvételes néni a hasmenésre. Nem a 114-es szobába megyek, ott túl nagy a jövés-menés és koedukált. A folyosón vannak szeparált mellékhelyiségek. Benyitok a nőibe, egy kötött sapkás néni üldögél letolt nadrággal a vécén, néz maga elé, a csempék közti piszkos fugán mélázik. Elfelejtette becsukni a klozit. Én vagyok az első, aki rányitok, mert amikor sarkon fordulva rácsapom az ajtót, hallom a sipákolását. Nem tudom, hogy engem szid, vagy magát. Pedig más is rá fog nyitni, hagyom a kínos szembesülést a következőre.

Egészségügyi környezetben más a tűréshatár. 

Diszkrétebben keresek egy szabad illemhelyet, a szokásos klórszagú, háromféle retesszel ellátott, nehezen zárható, hiányos felszereltségű helyiségek között. Se kézmosó, se WC-papír.

De jó, hogy pelenkás gyerekem van, így a táskámban mindig van popsitörlő.

Egy fránya kampót beleüthettek volna az ajtóba, hogy felakasszam a táskám, nem merem a földre rakni. Marad a kilincs. Kabátom, sálam lent hagytam a padon. Nem cipelem, legalább foglalja a helyemet. Vajon ellopják?

Ott fekszik mindkettő az összefont karú nénik és bácsik mellett. Újra lehuppanok. Már csak egy óra. Tovább lapozgatok, micsoda kikapcsolódás! Régen volt ilyen, vagy akkor nem értékeltem. A következő a kórházban lesz a császár előtt, aztán ki tudja, hány hónap vagy év, amíg lehet gondtalanul lapozgatni, ülni, nézni ki a fejemből. Most annyi kötelességem van, hogy figyeljem az órát. Persze a telefonon intézhetnék ügyeket, de nem akarok, a bölcsi miatt sem kell izgulnom, biztos minden rendben. Írjak bevásárló listát? Nem írok.

Lapozgatok, az egyik újságban mindenféle női ruhadarabról kérdeznek öt különböző férfit, mindegyik mást mond, szöges ellentében vannak egymással a vélemények, végre valami szórakoztató tartalom, ami még inkább összezavarja a divattudatos népet. Már csak negyed óra, mellettem egy hetvenes nő is divatlapot olvas, Nők Lapját persze, ápolt, művelt, vékony asszony, nem néz se jobbra, se balra, csak magával és az újságjával van elfoglalva. Szimpatikus.

A betegfelvételi ablaknál egy férfi felemelt hangon követeli a főnököt, biztos megint valami beutaló para. Néggyel utána egy fiatal kismama elégedetlenkedik, hogy neki telefonban egész mást mondtak valamiről. Nincs ideje erre, most meg kezdheti az intézkedést elölről. Kicsit szánom, de közben somolygok a bajszom alatt, én már tudom itt a járást, az ablaknál a felvételis mint egy robot, kimérten adja az utasításokat, de ő is a szupercsapat tagja. Belül három asztalnál veszi a vért három vérprofi asszony, meg se érzem a szúrást, kedvesek, mosolyognak, dícsérnek, érdeklődnek, pedig az ajtóban 5-6 ember is tobzódik egyszerre, várják a sorukat, mert a számuk már ott villogott az ajtó felett. 10 perc alatt 16 beteggel végeznek, áll az információs lapon.

 A két óra elteltével benyitok, pontosan tudják, miért vagyok ott, pedig utánam voltak minimum százötvenen. Mondjam a nevem – kérdezem. Nem kell. Mutatják a kis fiolát, rajta van. De ezt honnan tudta, hisz az első adagot nem is ő vette le, csodálkozom. Hogy kerül hirtelen az asztalára? Itt valami turpisság van. Csak üljek le, ugyanott szúrjon, vagy a másikon? Mindegy. De szép lánc – dicsér kedves mosollyal - már észrevettem az előbb is. Teletölti a fiolát ma már több századikat. Végeztünk? Igen! Jaj de jó! Viszlát.

Kövesd a Redelle blogot a Facebookon is!

A padról felnyalábolom a cuccaimat, az újságok fóliáját nem dobom ki, hátha egyszer szükség lesz rá, amikor útközben bekakil a lányom, és el kell tüntetni a koszos pelust.

Rohanok a bölcsibe, húzza a táskám a három vaskos képes újság, még be kell mennem a drogériába is, mosogatószer, popsitörlő, öblítő, mi kell még? Kocsi nélkül vagyok, megint húsz kilót fogok cipelni. Elment ez a két óra nagyon hamar.