Így lettem boldog a botrányos társkeresővel
2016. augusztus 05. írta: redelle

Így lettem boldog a botrányos társkeresővel

A megcsaláson alapuló internetes oldalnak köszönhetem nagycsaládom

Posta Ladától jött egy üzenet, azt írja, köszöni, hogy megosztottam vele a képeimet. De én nem osztottam meg, hogyan fért hozzá? Ja, hogy van egy beállítás ebben a társkeresőben, ami automatikusan megosztja a fotókat, hacsak nem találod meg valahol a beállítások menüpont egyik eldugott almenüjében azt a kis kockát, amit ki kell pipálni, ha nem akarod, hogy valaki lássa a feltöltött képeidet? Cseles! Nem mintha sokat lehetne belőlem látni, egy kalapos kép, jó messziről lőve. Lada mégis megköszöni. Lássuk, ő mit mutat: pár félmeztelen kép a tengerpartról, orrnyergén fehérlik a fényvédő krém, napbarnított, nagyon kigyúrt, tetovált pasi. Nyaralás, széles mosolyok, és egy kis eldugott szomorúság a szemeiben.

ashley-madison.jpg

Mi kelthette fel az érdeklődését? Hisz semmit nem mutattam magamból, vagy ennyire gyér lenne a választék az Ashley Madisonon? Jó, hát még csak most indult, én is azért jelentkeztem fel, mert cikket írtam róla, és kíváncsi voltam a működésére. Amikor interjúztam a kanadai marketing igazgatóval egyenesen felháborított egy ilyen társkereső létezése: a megcsaláson alapul, arra specializálódott, hogy kapcsolatban, főleg házasságban élők megtalálják a boldogságot a kiégett, túl prűd, unalmas, vagy kielégülésüket nem biztosító párjuk mellett. A marketingigazgató szerint ők a házasság intézményét szolgálják: a diszkrét megcsalás mellett ugyanis megmaradnak az ügyfeleik a házastársuk mellett, és mivel mindkét fél stabil párkapcsolatban van, senki nem veszít.

Én viszont szingliként jelentkeztem fel, hónapokkal voltam egy szakítás után után, pont annyi ideje, hogy kapóra jöjjön az újságírói kíváncsiság egy társkeresős szolgáltatás iránt. Nem mintha hittem volna benne, és ne találtam volna lehetetlennek, hogy interneten ismerkedjek. Egy pohár bor kellett, hogy levetkezzem ellenérzéseimet, és kitöltsem a rubrikákat, természetesen álnéven.

Pár nap eltelt és özönlöttek a jelölélesek, levelek, voltak akik kompromittáló fotókat küldtek magukról, és követeltek tőlem is. Valahogy odakeveredett egy másik szingli is, egy nagyon fiatal fiú, akivel pár napos levelezgetés után randiztunk is, kiderült, hogy a fiatalabbnál is fiatalabb, pár hónapja költözött a fővárosba, így megmutattam Budapestet. Többet nem találkoztunk, meg is sértődött egy picit.

Posta Lada augusztus 5-én köszönte meg a fotóimat, ma pont két éve. Az elején azt hittem, biztos szereti a Ladákat, de az álnév egy nem túl kreatívan megalkotott postaládás e-mail címre utal. Azóta megtudtam az igazi nevét, sőt most már viselem is. Már nem vagyok szingli anyuka. A férjem a már régóta boldogtalan kapcsolatát hagyta ott találkozásunk után. Ő azért jelentkezett az oldalra, mert őszinte akart maradni, nyíltan felvállalta, hogy még nem zárult le a kapcsolata. Ismerkedésünk után nem sokkal azonban teljesen véget vetett neki, és hogy ne maradjon ki a harmadik fél sem a történetből, azóta ő is boldogabban él valaki mással. 

Mi pedig nemsokára nagycsaládosok leszünk. Első közös lányunk elmúlt már egy éves, a második 2017. február 14-re van kiírva, a szerelem ünnepére.

Az Ashley Madisonra azóta rájár a rúd, tavaly meghekkelték az oldalt, és nyilvánosságra hozták a tagok adatait, belebukott a vezérigazgató is. Nem tudom, mi lehet a marketing igazgatóval? Kicsit aggódom, hogy ő sem élte túl a cégnél a világra szóló botrányt. Pedig úgy terveztem, hogy küldök a neki majd egy levelet, egy fotóval a nagycsaládunkról, és megköszönöm neki a beszélgetést, sőt a szolgáltatásukat is, aminek lényege teljesen ellentétes a mi történetünkkel, és minden szempontból csalfa.

Még annak a fránya beállítási huncutságnak is hálás lehetek, amit nem fedeztem fel a bejelentkezésnél, és elküldte a képeimet akaratomon kívül. Ki tudja, mi lennék most ezek nélkül?