Íme a nő, aki 30 évesen elköttette a petevezetékét
2016. május 17. írta: redelle

Íme a nő, aki 30 évesen elköttette a petevezetékét

Soha nem akar gyereket, de négy évig kellett küzdenie, hogy megoperálják

Hálátlan, önző, majd megbánja, ezek még a visszafogottabb vélemények arról a most 30 éves brit nőről, aki négy éve kezdte a harcát, hogy elköttethesse petevezetékét, mégis nyíltan kiállt döntése mellett. Holly Brockwell mindig tudta, hogy nem akar gyereket, 26 évesen állt háziorvosa elé a kéréssel, de nem talált megértő fülekre: „túl fiatal ahhoz, hogy ez felmerüljön” – reagált az orvos. Azóta folyamatosan magyarázkodnia kell. 

holly-brockwell.jpg

A Daily Mailnek küldött nyílt levelében vall arról, hogy min kellett átesnie, hogy valóra válthassa álmát. Szerinte a nők nem dönthetnek szabadon testükről, sőt méhük amolyan közkincs, és nemzeti vita tárgyát képezi.

„Négy éven át harcoltam az egészségügyi rendszerrel, de végre megtörtént az operáció”. Elmondása szerint egy nagyon egyszerű beavatkozáson esett át, mely során két fémklipszet rögzítettek a petevezetékeire, és még aznap elhagyhatta a kórházat.

Az első dolog, ami eszébe jutott az operáció után, hogy végre nem kell terhességi tesztet tárolnia az éjjeli szekrényében.

Holly Brockwellenk hiába kellett megküzdenie egyre ellenségesebb reakciókkal a környezetéből, sosem rejtette véka alá reprodukciós terveit. Nem akart hazudni, amikor rákérdeztek, hogy mikor és hány gyereket akar: soha, semennyit.

Változatos támadások érték, miután az interneten is kitálalt a kálváriájáról. „Egyedül fogsz meghalni”, „mi értelme lenne így az életednek”, „ha nem akarsz gyereket, akkor nem is szexelhetsz”, de volt, aki szerint ezzel a tervével szüleit tagadja meg, mert kötelessége lenne nekik unokákat szülnie.

Kövesd a Redelle blogot a Facebookon is!

Ám anyja is támogatta döntésében, aki ugyancsak elköttette petevezetékeit, miután szült két gyereket, és férje öngyilkos lett. De aztán újra megházasodott, és mivel második férje gyerekeket kívánt, orvoshoz fordult, hogy mégis szülhessen. Három gyereke lett, de a házassága nem működött, így egyedül nevelte öt gyerekét. Lányának is elmondta, hogy mai fejjel máshogy cselekedett volna, mert saját álmait az anyaság mellett sosem tudta megvalósítani.

A családi minta tehát meghatározó, Holly Brockwell nem szeretne úgy járni, mint anyja.

De mi lesz, ha találkozik élete szerelmével, és mégis akar majd gyereket szülni neki? Ez is hozzátartozik az ellendrukkerek argumentációjához, de nem lehetett megingatni a nőt, hisz párjával, Zackkel egyetértésben döntöttek az operáció mellett. Azt mondja, ha Zack akarna gyereket tőle, akkor kénytelen lenne szakítani vele.

Brockwell bevallása szerint gyerekkorában is inkább irodistát játszott, mint papás-mamásat, és felnőttként is inkább a karrierjére koncentrálna. Saját céget alapított, és teljes odaadással kívánja végezni munkáját.  

Szerinte a gyerekvállalásnak ösztönösnek kell lennie, és benne nem alakult ki az a bizonyos anyai ösztön: sokkal fontosabb neki, hogy megmaradjon a szabadsága, hogy kiteljesíthesse önmagát, és legyen elég energiája arra, hogy jó társa legyen barátjának, illetve, hogy meglegyen az anyagi biztonsága. Mindez szerinte gyerek mellett sokkal nehezebben valósulhatna meg.

A fogamzásgátló tabletta hormontartalma felborítja a szervezetét, és a spirált is eleve elutasítja, ezért választotta ezt a beavatkozást, ami elvileg visszafordíthatatlan, vagy legalábbis csak nagy bonyodalmak és költségek árán lehet mégis teherbe esni utána. 

Az érvelése alapján a közegészségügynek is spórol így, mert nem kell több gyógyszert felírni neki, és egy gyerek születésével kapcsolatos költségeket is megspórolja így az államnak. Az ellenzők szerint viszont a döntésével azok ellen tesz, akiknek nem lehet gyerekük, elfecsérli az egészséges nemzőszervét, egy egészségügyi dolgozó szerint pedig „értékes forrást dob a szemétbe”.

A nő azonban nem csupán magáért és döntéséért harcol, hanem mindenkiért, aki kevésbé bátor meghozni a döntést. Állítólag évente kevés beavatkozásra kerül sor Nagy-Britanniában, a sokkal olcsóbb vaszektómia viszont gyakoribb. Az esetükben is azt javasolta az orvos, hogy köttesse el ondóvezetékét inkább barátja, aki két évvel fiatalabb nála. Ebbe nem egyeztek bele.

Nő szerint nagyobb társadalmi elfogadottságának kellene lennie a gyermektelenségre vágyó nőknek. Állítólag százával lépnek vele kapcsolatba olyan sorstársak, akik nem szeretnének soha gyereket nevelni, de nem kapják meg azt a családi támogatást, amire szükségük lenne, a közmegvetés miatt pedig sokan nem merik felvállalni ezt a döntést. 

Vajon Magyarországon ez az eset milyen reakciót váltana ki a közvéleményből?