Így éld túl a napot, ha éjszaka nem aludtál
2015. október 07. írta: redelle

Így éld túl a napot, ha éjszaka nem aludtál

Kávé nélkül

Az álmatlanság gyilkos, nem csak éjszakáinkat, de a nappalokat is meggyötri. Az engergiaszintünk a béka feneke alatt, koncentrálni képtelenek vagyunk, arcunk szürkés, a szemek alatti karikákkal hulahoppozni lehetne. De hiába, valahogy teljesíteni kell napközben, ha pedig babázunk otthon, akkor sem árt, ha jól érezzük magunkat a bőrünkben. Íme, pár dolog, amivel kiegyensúlyozottabbak, energikusabbak lehetünk, de nem romboljuk az egészségünket.

tired-pin.jpg

Ébresztő ételek

Egész napra felépíthetünk egy energetizáló diétát, ami napi ötszöri étkezésnél például zabpehellyel kezdődik, tízóraira egy maréknyi mandulát (sózatlanul és nyersen) ír elő, ebédre lazacot kínál, uzsonnára egy fél avokádót, majd vacsorára egy kis pulykahúst. Ezekről általánosan elmondható, hogy kiegyensúlyozzák a vércukor-szintet, egészséges zsírokkal járulnak hozzá a szervezet energetizálásához.

Ha pedig édesszájúak vagyunk, akkor ebéd után kapjunk be két kocka minimum 70 százalékos csokit: ez a vas és magnézizum-szintet is helyre rakja.

De a lencsét, a goji bogyót, a quinoát és a kék áfonyát is a természetes ébresztő étkek közé sorolják a dietetikusok, ahogy a banán, a görög joghurt, a C-vitamin dús gyümölcsök is segíthetnek, hogy ne érezzük magunkat még fáradtabbnak a nap folyamán egy kialvatlan éjszaka után.

instagramcapture_585cc1b1-624a-458e-89e8-39a99bc2cc3c.jpg

Ébresztő italok

Víz. Próbáld ki, hogy amikor felkelsz, nem a kávét hörpinted fel, hanem megiszol egyből egy nagy pohár vizet. Sőt, egyből fél litert. Ez beolajozza a belső motorunkat, és hidratálja az éjszaka kiszáradt szervezetünket. instagramcapture_6087cabd-86d7-4dbe-a466-462ca6ade528.jpg

 

Majdnem rászoktam a kávéra, pedig 36 éven át el tudtam kerülni, én a zöld teára esküszöm, tovább tart ébren, és állítólag nem csak az ébren-, de az életben-tartásban is bizonyítottan hatékony, ahogy a fogyásban és a sejtmegújulásban is.

A fekete italok – kávé, fekete tea, kóla – helyett tehát inkább a  világosabb italokkal tudjuk magunkat ébren tartani, úgy, hogy közben ne károsodjon a szervezetünk, mert bár a kávéról minden nap derül ki valami új, hogy nagyon egészséges, vagy épp az ellenkezője, az biztos, hogy nagyon savas ital, és az esetlegesen jótékony hatását is kizárólag cukor nélkül, feketén hozza.

Ébresztő légzés

Ahogy az inszomniára a váltott orrlyukú, kiegyensúlyozó anuloma viloma a segítség, úgy az ébresztésnek is megvan a tökéletes paranjamája. Ez a kaphalabhati, mely egy fújtató légzés, és tökéletes tüdőtisztító hatása is van. Ez is orron keresztül történik, rövid belégzés után, erőteljes kilégzés következik, melyet a hasfal behúzásával tesszük még intenzívebbé. Gyors egymásutánban csináljunk belőle nyugodt ülő pozícióban minimum 40-50-et, majd kis szünet után még kétszer ismételjük. A szünetekben nyugodt légzéssel relaxáljunk. Íme:

 

Ébresztő gyakorlatok

Bár minden mozgás ébresztő, vannak a jógában kifejezetten felvillanyozó ászanák. Ilyen a napüdvözlet, amiből, ha tízet elvégzünk, biztos frissebbek leszünk. Ez tökéletesen átmozgatja az izmokat, az ízületeket, a fordított testtartások révén pedig a vérkeringést is felpörgeti.

 

Ébresztő mantra

Ezeken kívül is van még egy nagyon hasznos tanács, amit a Bahamákon tanultam, amikor a terhesjóga-oktatói kurzuson vettem részt. A tanáraink lelkünkre kötötték, hogy a kismamáknak feltétlenül tanítsunk meg egy mantrát még szülés előtt. Így szól: „Akkor alszom, amikor a gyerekem alszik”. Szimpla szabály, mégsem olyan könnyű betartani, a legtöbb anyuka ugyanis, ha végre elalszik a gyerek napközben, elkezd a háztartással foglalkozni, vagy intézkedni. Ez hiba: ha ezeket az időszakokat az anyuka is pihenésre használná, akkor az éjszakázást jobban bírná. Ez tehermentesítheti a család többi kényszerből nem alvó részét, például párját, akinek általában nincs lehetősége a napközbeni nyugodt időszakokat kihasználni, ha dolgozik. Ha ráállunk azonban a baba ritmusára, mindenki fittebb marad, és azokra a bizonyos teendőkre is több energiát tudunk fordítani. És ehhez azt is érdemes tudni, hogy már 20 perc szundikálással nagyon sokat nyerünk, de ha másfél órát tudunk szánni rá napközben, azzal teljesen pótolhatjuk az éjszakázást.

instagramcapture_cf5d7d9e-788d-476c-b29f-5d0cfb0897d8.jpg

És még egy dolog

Még, ha nagyon fáradtak is vagyunk, azzal, hogy sajnáljuk magunkat miatta, és panaszkodunk, nem lesz jobb. Fogadjuk el a jelenlegi helyzetet, akkor sokkal könnyebb lesz. Amúgy meg: ez az időszak is elmúlik.

Kövesd a Redelle blogot a Facebookon is!